toptura.hu hírlevél 2021/9.

Június 3-án újraindul a forgalom a Gyermekvasúton

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton újraindul a forgalom a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy közötti közel 12 kilométeres kisvasúton. A nyári időszakban munkanapokon óránként, hétvégén 40–50 percenként indulnak a végállomásokról, hogy kiszolgálják a budai hegyek kirándulóforgalmát. Előre meghirdetett napokon forgalomba áll hazánk legöregebb C50-es kismozdonya is, mely nosztalgiavonatokkal közlekedik majd.

Fotó: gyermekvasut.hu


A kisvasút állomásain megszépült környezetben várják a kirándulókat. Több helyen karbantartási munkálatokat végeztek, így például a széchenyihegyi végállomás és Hárshegy állomás egyik váltóját átépítették, valamint 200 méteres szakaszon kicserélték a síneket Virágvölgy és Csillebérc között.
Virágvölgy állomáson az állomásépület váróterme ismét megnyílt a parkerdő felől, így az utasok a 200 méterre lévő normafai Anna-réten található nagy játszótérről érkezve az eredeti bejáraton át tudják megközelíteni a pénztárt és a peront. (gyermekvasut.hu)

Máltai beutazási információk

A Máltai Idegenforgalmi Hivatal 2021. május 29-ei, tájékoztatója a Máltára történő beutazásra vonatkozóan:

  1. Turisztikai célú beutazás Máltára csak a borostyán-listáján szereplő országokból engedélyezett, onnan is kizárólag negatív PCR-teszt eredménnyel, amelyet Máltára érkezés előtt legfeljebb 72 órán belül készítettek.
  2. A beutazás feltétele, hogy a Máltára utazást biztosító (légi vagy tengeri) fuvarozónak be kell mutatni a kitöltött holléti űrlapot (Passenger Locator Form, PLF) és egy negatív PCR-tesztet. Ennek elmulasztása esetén a beszállást megtagadhatják.
  3. Oltási igazolást Málta csak akkor fogad el ha; (a.) Az EU digitális Covid útlevele hatályba lép és működik, és (b.) kétoldalú megállapodásokat írnak alá a kölcsönös oltási tanúsítvány elfogadására Málta és más országok között.
  4. Az EU digitális Covid útlevele és a kétoldalú megállapodások még nem léptek érvénybe.
  5. Turisztikai célú beutazás a máltai vörös listán szereplő országokból nem megengedett.
  6. Jelenleg egyetlen ország sem szerepel a máltai zöld listán.
    1. június 1-jétől a teljesen beoltott máltai állampolgárok vagy máltai tartózkodási engedéllyel rendelkezők Máltára visszatérve negatív PCR-teszt helyett máltai oltási bizonyítványt is bemutathatnak.
  7. Ha Máltára érkezéskor bármely (5 éves és idősebb) utas nem rendelkezik negatív PCR-teszt eredménnyel vagy érvényes máltai oltási bizonyítvánnyal (máltai állampolgárok és máltai tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek esetében), akkor az illetőt helyben PCR-teszt elvégzésére és / vagy karanténra kötelezik, mindkettő esetben díjfizetés kötelezettsége mellett, a 2021. évi LN229 rendelet értelmében.
    Naprakész beutazási információk: https://www.visitmalta.com/en/covid-19
www.visitmalta.com

Méhekkel is „zöldítenek” Bécsben

2022-re a méhek fővárosa lehet Bécs. Az osztrák főváros tömegközlekedési vállalata ugyanis addigra kétmillió mézelő méhet szeretne telepíteni a tömegközlekedési infrastruktúra mellett található, kihasználatlan zöldterületekre. Ehhez igazi méhparadicsommá változtatják például a villamossínek mellett található füves sávokat.

Méhek és villamos_• Fotó: Wiener Linien


A Méhek világnapja alkalmából már ki is helyezték az első kaptárakat az U1-es metró leopoldaui végállomásánál található virágos rétre. Itt egyáltalán nem használnak növényvédő szereket és egyéb vegyszereket, így a méhek igazi bio-mézet termelhetnek. Ráadásul a közelben lévő kiskertek tulajdonosai is jól járnak: növényeiket több méh látogatja, így jobb termésre számíthatnak.
A Wiener Linien és a Bécsi Agrártudományi Egyetem (BOKU) már régebb óta vizsgálja, miként lehet megőrizni és tovább növelni a sínek melletti zöldterületek növényvilágának sokszínűségét, hogy a vadméhek, pillangók és szöcskék is jól érezzék itt magukat.
A zöld program keretében a metró és a villamosok mellett egyre több elektromos autóbusz közlekedik az osztrák főváros útjain, amelyeket kizárólag megújuló energiaforrásból származó áram hajt. Ahova lehet, napelemeket telepítenek, valamint a járműpark és az infrastruktúra kezelése során kiemelt szempontként kezelik az erőforrások hatékony, fenntartható felhasználását. Az utóbbi években nagy figyelmet fordítanak a városi hőszigetek semlegesítésére is: növényekkel ültetik be a buszmegállók tetejét, kizöldítik a metrómegállók előtti területeket, zöldhomlokzatot és zöldtetőt telepítenek az üzemi épületekre.

toptura.hu online
Kiadja: Kornétás Kiadó Kft.
1138 Budapest, Népfürdő u. 15/d.

A kiadásért felel:
Pusztay Sándor ügyvezető igazgató
s.pusztay@kornetas.hu

Felelős szerkesztő: Máté István
mate@toptura.hu