Halmúzeum nyílt Ráckevén
Halmúzeum nyílt a festői Duna-parti városban, Ráckevén. A horgászat és a halászat rekvizítumait bemutató tárlatnak a város egyik legrégebbi, az 1500-as évek elején emelt épülete ad otthont. Az ortodox templom kincstára, illetve a János vitéz meseút átadása után ez már a harmadik turisztikai attrakcióhelyszín, amely az utóbbi háromnegyed évben nyílt meg a Csepel-sziget ékszerdobozának nevezett Ráckevén.

Az előzőleg raktárként működő, lepusztult önkormányzati ingatlant a testület 2017 őszén adta a Magyar Halászati Kultúráért Alapítvány kezelésébe. A kormányzati, önkormányzati és LEADER forrásoknak köszönhetően a július 15-i átadó után a nagyközönség újra látogathatja az enyészettől megmentett reneszánsz épületet és a benne kialakított kiállítóhelyet.
A gyűjtemény erőssége a horgászati, valamint művészeti anyag, amelynek egy része virtuálisan a halmuzeum.hu oldalon is megtekinthető. A Ráckevei Halmúzeum pénteki és szombati napokon tart nyitva 9-17 óra között.

Esti séták a Fővárosi Állatkertben
Az idén ismét tartanak esti sétákat a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes regisztráció után. A kéthetente csütörtök esténként meghirdetett program évek óta nagy népszerűségnek örvend, idén pedig számos új helyszín is bekerül az esti program állomásai közé.
A kiscsoportos vezetett sétákon az érdeklődők megtekinthetik például az állatorvosi rendelőt vagy a takarmánykonyhát, a gondozók egészen közelről bemutatják a legkülönlegesebb állatokat, de még a Cápasuli egyébként láthatatlan részét is be lehet majd barangolni.

Az eddigi évek során a program résztvevői jártak már a zsiráfok fellegvárában, kézbe vehették az óriáskígyót, és megismerkedhettek Gézával, a tapírral is.
Rossz idő esetén a sétát másnap rendezik meg. Az esti sétákat angol nyelven is meghirdetik, a programokra a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapján lehet jelentkezni.

A zsegrai Szentlélek templom
A falusi házak teteje fölé magasodó fehér ékkövet Zsegra községben biztosan nem tévesztjük szem elől. Belsejében hűen őrzi a történelem kincseit. A XIII. században épült régi templom tornyán egy rendhagyó, hagyma alakú kupola látható. A templomról szóló első írásos emléknek köszönhetően – amely 1245-ből származik -, szerezhetünk tudomást a község létezéséről is. A templom a századok során szinte sértetlenül megőrizte középkori megjelenését. Zsegra község Szlovákia első tematikus útvonalának, a Gótikus útnak is egyik állomása.

A Szepesség legrégebbi falvai közé tartozik, erről tanúskodnak az itt feltárt őskori leletek, például a neandertáli ember maradványai. A travertínó fejtése során a közeli, drevenyiki mésztufahegyen a régészek a mai napig találnak paleontológiai leleteket, többek között a régen kihalt állatok, pl. a mammut megkövesedett csontjait.

A századok során a templomot többször átalakították, míg végül elnyerte mai kinézetét. Építészeti szempontból a késő román kor és a korai gótika stílusjegyeit örökíti meg, további érdekesség, hogy a Szentlélek-templom a mai napig szinte sértetlenül megőrizte középkori megjelenését. A templom hajójának mennyezete eredetileg kazettás volt, ám ez sok száz évvel ezelőtt a tűz martaléka lett. A tűzvészt követően érdekes beavatkozásra került sor, melynek során a templom középső részében egy nyolcszögletű tartóoszlopot helyeztek el, amely a boltív része és két hajóra osztja a teret. Ez az építészeti különlegesség több szepességi templomra jellemző és rendkívül különlegesnek számít.

A templomban levő legrégebbi tárgy a ma már nem használt, késő román kori, a XIII. századból származó keresztelőmedence, amely az oltár mellett látható. A templom további különlegességei az értékes középkori falfestmények a XIII. és XV. század közötti öt különböző időszakból. A legismertebb képen az életfa látható. A plébániatemplomot, amely a történelem folyamán egyaránt szolgálta a katolikus és evangélikus híveket, fallal meg is erősítették, a bejáratához 93, travertínóból készült lépcső vezet.

„Zehra” – Zsigra a falu megnevezésén kívül a szlovák nyelv szókincsében is szerepel, noha archaikus kifejezésként. A „zehra“ szó szinonimái a vád, panasz.
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=lQZyy4xjkpE&feature=emb_title



