Különleges várséták és kiállítások a veszprémi várnegyedben
Nem mindennapi élményben lehet részük azoknak, akik május 12-e után a veszprémi várnegyedet választják úticélul. A Veszprémi Főegyházmegye Work in Progress 2023 (WIP ’23) egyedi kiállításának résztvevői a megújuló várnegyed egyes épületeibe látogathatnak el, és annak megújítási fázisait tematikus séták keretében ismerhetik meg. Az érdeklődők többek között azt is megtudhatják, évszázadokkal ezelőtt milyen volt az élet a várhegyen, ugyanakkor rácsodálkozhatnak a várnegyedben ma is fellelhető középkori emlékekre.

A veszprémi várnegyed május 12-től induló Work in Progress (WIP’23) programjának résztvevői nemcsak a már megújított épületekbe – így például a Szent Mihály Főszékesegyházba, az Érseki Palota egyes tereibe vagy éppen a Biró-Giczey Házba – látogathatnak el, hanem a folyamatban lévő munkálatokba is bepillanthatnak. Nem klasszikus kiállításról van szó: a program több helyszínen zajlik majd, az épületeket és a műtárgyakat a kivitelezés különböző fázisaiban tekinthetik meg az érdeklődők. A programsorozat célja ugyanis éppen az, hogy az építőipari és restaurátori munkálatok ne távol tartsák, hanem éppen közelebb engedjék a látogatókat a megújuló várnegyedhez, és a kulturális örökséget a megőrzésére irányuló folyamatokon keresztül, élményszerűen mutassa be.
A program része több tematikus várséta is, amelyek egyebek mellett bemutatják a várhegy történetét, építészeti, művészeti szépségeit. Az érdeklődőket a Körmendy Házban a nagyszabású műemlékhelyreállítást bemutató látogatóközpont várja, a Biró-Giczey Házban felidézhetik, milyen lehetett az élet a várnegyedben több száz évvel ezelőtt, a tematikus sétákon pedig a barokk korszak jeles egyháztörténeti alakjait, művészeti alkotásait, építészeti és díszítő-művészeti megoldásait ismerhetik meg.

„A WIP ‘23 egyszeri, soha vissza nem térő alkalmat jelent az érdeklődők számára: új nézőpontokból, a kulisszák mögé tekintve ismerhetik meg a helyszíneket a veszprémi várnegyed épületei között barangolva. A kiállítássorozattal elgondolkodtató párbeszédre törekszünk, a különböző korosztályok igényeihez alkalmazkodva. A látogatói útvonalak jelentős része az építőipari kivitelezés területein vezet keresztül, ahol rövid időre megállított vagy éppen folyamatban lévő munkálatokat lehet megtekinteni – így a WIP ’23 programnak az ideiglenesség mindenképpen sajátja. A kiépített, látogatóbarát útvonalak tehát a műemlékek és a munkafolyamatok minél mélyebb megismerését segítik” – mondta Dr. Nagy Veronika múzeumigazgató, a WIP ’23 egyik kurátora.
A WIP ’23 programsorozatra szóló jegyek online és a helyszínen is megválthatók, a várséták előzetes regisztrációhoz kötöttek. A WIP ’23-ról folyamatosan bővülő tartalom érhető el a várnegyed beruházás Facebook profilján a https://www.facebook.com/aveszpremivarnegyedmegujulasa oldalon.
Fotók: Nagy Lajos
Parkot csinálnak egy autópálya-lehajtóból Bécsben
Hatvanezer négyzetméteres szabadidőközpontot hoznak létre az A23-as autópálya soha nem használt simmeringi lehajtója helyén Bécsben. Ligetek, játszótér, sportpályák, tó, kutyafuttató és kivilágított gyalog- és bicikliutak várják 2024-től a környék lakóit.
Az A23-as autópálya Favoritenben található lehajtóját még 1977-ben építették, de végül változtak a tervek, így soha nem vették használatba. Csupán a mentőegységek használták fel- és lehajtóként, illetve egy raktár állt itt.

Az osztrák autópálya-kezelő, az ASFINAG 2020-2022 során végül elbontotta a lehajtót, Bécs Városa pedig bérbe vette tőle a területet, hogy egy hatvanezer négyzetméteres zöld oázist hozhasson létre.
A lehajtó helyére tervezett Tangentenpark építési munkái idén júniusban kezdődnek és várhatóan 2024 nyarán érnek véget. A bőségesen beültetett, piknikezésre és pihenésre is alkalmas zöldterület mellett a kicsiknek kalandparkot, a nagyobbaknak pumptrack- és skate-pályát, az idősebbeknek pedig pétanque-pályát terveznek ide, illetve lesz még tó, vizes játszótér szökőkutakkal és kutyafuttató is. A külöböző labdajátékokra alkalmas sportpályák egy részét az itt cölöpökön futó A23-as autópálya alatt helyezik el, hogy a fiatalok rossz idő esetén is ki tudjanak jönni ide rúgni egyet.

A Tangentenpark nemcsak új pihenőhelyet jelent majd a 10. és 11. kerület lakói számára, de ligeteivel és erdőfoltjaival egy háromkilométeres zöldfolyosót is létrehoz a szintén a kerületben található, hetvenezer négyzetméteres Helmut-Zilk-Parktól egészen a kerület déli részén található erdős területekig. A környező lakóövezetek között pedig kivilágított gyalog- és bicikliutak javítják majd az összeköttetést.
Hivatalosan is elindult a kerékpáros szezon
Hivatalosan is elindult az idei kerékpáros szezon: egyre több biciklis indul útnak szervezett és egyéni keretek között is. A kerékpáros szezon a tömegek számára minden évben húsvét környékén kezdődik, és noha idén április elején az időjárás nem volt túl kegyes a biciklisekhez, egyre többen vágnak neki kerékpárral az utaknak. A jó idő beköszöntével ez a szám még inkább gyarapodni fog.
A tavasz nem csak a nagy gyalogtúrázások, de a kerékpáros szezon kezdete is, ezért az utakon egyre több a biciklis, amire mind az autósoknak, mind pedig maguknak a kerékpárosoknak is fel kell készülniük. Aki autóba ül, számíthat arra, hogy oda kell figyelnie a kerékpárosokra, és előzéskor be kell tartania a másfél méteres távolságot. De a bicikliseknek is itt az ideje, hogy a kerékpárokat átvizsgálják és felszereljék a forgalomban való biztonságos és szabályos közlekedéshez szükséges kiegészítőkkel.

„Főleg a kezdő bicikliseknek kell jobban odafigyelnie. Akik még rutintalanok, azoknak érdemes olyan útvonalakat választani, amelyek kerékpárutak vagy kijelölt kerékpáros útvonalak, és ki vannak táblázva. Az autósoknak ilyenkor több türelemre van szükségük, de kérjük, hogy minden esetben figyeljenek oda a másfél méteres ívben való kikerülésre előzéskor” – kéri Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) elnöke.
A szakember szerint örvendetes az a tendencia, ami most már észrevehető, azaz hogy egyre inkább odafigyelnek az autósok a kerékpárosokra. „Egyértelmű javulás figyelhető meg a közlekedési morál tekintetében, bár tavasszal mindig van ebben egy kis visszaesés, ilyenkorra ugyanis az autósok elszoknak attól, hogy kerékpárosokkal találkozhatnak az utakon. Ezért is ajánlott a fokozott körültekintés és óvatosság nem csak az autósok, de a kerékpárosok részéről is. Minden biciklisnek ajánlott egy frissítő tavaszi szerviz, amikor ellenőrzik, hogy rendesen fognak-e a fékek és világítanak-e a lámpák. Ajánlott ilyenkor az egész biciklit átnézni egy kicsit” – tette hozzá az elnök.
Mind a kezdő, mind pedig a rutinos kerékpárosok számára jól jöhet ilyenkor a MAKETUSZ Kerékpárosbarát applikációja, amely mindamellett, hogy ingyenes, nem csak a kerékpáros útvonalakat és bringaparkokat tartalmazza, de a vendéglátóhelyeket, szálláshelyeket, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat is.

„Immár több mint hatszáz kerékpárosbarát szolgáltatót tartalmaz az applikáció, ahol térségtől függően is tudnak útvonalakat találni a segítségével. Az alkalmazás elsősorban egy pont-gyűjtemény, ahol a szolgáltatókon túl további nagyon hasznos információkkal is szolgálunk a bringásoknak úgy, mint vízvételi helyek, szervizpontok, közmosdók, kerékpárboltok vagy épp pihenőhelyek. Ezeket a pontokat természetesen be is lehet jelenteni az alkalmazáson keresztül. Ennek köszönhetően egyfajta közösségi alkalmazásként is működik a Kerékpárosbarát app” – fejtette ki Pénzes Erzsébet, aki azt is hozzátette, a kerékpáros szezon indulásával a MAKETUSZ programjai is elindulnak – így a Tekerj a zöldbe és a Ringsorozat program is-, amelyekről az érdeklődők a szervezet honlapján tájékozódhatnak.
A felhasználók különböző, a hazai útvonal hálózatot megjelenítő alaptérképek, és térképrétegek közül választhatnak. Az egyes rétegek más-más plusz információval egészítik ki az alaptérképet, például a hőtérkép réteggel megnézhetjük, hogy az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások. A tavaly ősszel útjára indult applikáció egyre nagyobb népszerűségnek örvend, immár több mint húszezren töltötték le, ezzel párhuzamosan pedig a bejelentések száma is növekedésnek indult.