Újabb vasalt utak épülnek

A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség tájékoztatása szerint a kormány tovább támogatja a hazai sport- és sziklamászást. A via ferrátákon (vasalt utakon) kívül idén már a sziklamászóhelyek felújítására és falmászó termek fejlesztésére is biztosítanak vissza nem térítendő támogatást.
Révész Máriusz a 2020-as, a lakosság sportolási lehetőségeinek bővítését célzó támogatási programcsomagokat jelentett be. Ezek között kiemelt szerepet kap a Vasalt Utak Program, amely idén új elemekkel bővül. Így a Magyar Hegy- és Sportmászó szövetség kérésének megfelelően a sziklamászó útvonalak rendbetételét is beemelték. A megállapodás szerint a 150 millió forintos keretösszegből 120 millió forintot lehet a via ferráták létesítésére fordítani, a fennmaradó 30 millió forintból pedig a sziklamászó helyeket újíthatják fel. További 30 millió forintot fordítanak boulder és falmászó termek korszerűsítésére.
A Vasalt Utak Program keretében a tavalyi 140 millió forintos keretösszegből négy helyszínen épülhetnek új via ferráták. A Bükkben Felsőtárkánynál, a Vértesben Mór-Csókakőn, a Bakonyban a Cuha-völgyben és az Aggteleki Nemzeti Park területén a Bódvarákó melletti Esztramos-hegyen kezdődnek el a kivitelezési munkálatok 2020-ban.
Az idei jelentkezési felhívás várhatóan még ebben a hónapban megjelenik a vasalt utakra és a sziklamászó iskolákra vonatkozóan. Kandrács Ildikó elnök asszony hangsúlyozza, hogy az MHSSZ a természetvédelmi szempontokat továbbra is prioritásként kezeli, így csak a terület illetékes természetvédelmi hatósága hozzájárulásával rendelkező projekteket fognak figyelembe venni.