Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett weboldalon, az Év fája tematikus honlapon (www.azevfaja.hu) bárki szavazhat a következő év fafajára. Erdész szakember épp úgy, mint egy átlagos érdeklődő, akit érdekel az erdők és a fák világa. A három jelölt:
Lisztes berkenye (Sorbus aria)
Középhegységeink sziklás termőhelyeinek ritka vadgyümölcs faja, amely nagy alakváltozatosságot mutat, és gyakran kereszteződik más berkenyékkel. Virágait sok rovar látogatja, termését a madarak fogyasztják. Ritka, de ökológiai jelentősége miatt természetes erdeinkben fontos faj.
Fehér nyár (populus alba)
Az alföldi területek tájkép-meghatározó fafaja, tág tűrőképessége folytán többféle élőhelyen megjelenik. Kiváló gyökérsarj-képzése következtében a változó klímában és a kiszárított termőhelyeken is helyben megtartható.
Kecskefűz (Salix caprea)
A húsvéti barkát részben ez a faj szolgáltatja, fatermetű egyedei azonban ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. Egyetlen fűzfajunk, amely nem kizárólag vízpartokon, vizes élőhelyeken fordul elő.
A szavazásban résztvevők segítségével a hazai fafajokra figyelmet felhívó mozgalom az Év fája szavazással a 2021-es esztendő fafaját választja meg.
A voksolás még egy hétig, november 22-ig tart.
A szavazásra az Év fája oldalon nyílik lehetőség minden egyéni felhasználó részére egyszeri alkalommal. Ugyanezen a felületen tekinthető meg a szavazás naprakész állása is. Kérik a szavazókat, hogy tartsák be az internetes szavazások fair play íratlan és az IT-biztonság írott szabályait.