Két év után befejeződik a bécsi „okosvárosban”, Aspern Seestadtban a menetrend szerint közlekedő önvezető buszokkal indított kísérleti projekt. A városrészben cirkáló autonóm járművekre még június 23-ig lehet felszállni. A buszozás mindenki számára ingyenes. A koronavírus miatt korlátozásokkal kell számolniuk az utasoknak. Ausztriában továbbra is intenzív kutatások folynak a jövőt jelentő önvezető járművek témájában.
A kísérleti városrész, Aspern Seestadt Bécs legmodernebb városnegyede. Itt minden innovatív, környezetbarát és „okos” – a lakóházaktól kezdve a parkokon át a közlekedésig. Jó példa erre az önvezető busz, amelyből 2019 júniusában tesztjelleggel kettőt állítottak forgalomba. Az „okosvárosban” közlekedő apró piros járművek időközben ugyanannyira megszokottá váltak, mint az U2-es metró, és mára a Seestadt szerves részét képezik – azonban már nem sokáig. Akinek eddig nem volt lehetősége megnézni az önvezető elektromos buszokat, de szeretné, már csak június 23-ig, a tesztprojekt végéig lesz lehetősége.

Az okosváros egyrészt azért jelentett ideális helyszínt, mert adott volt az urbánus környezet – ami ugyanakkor kevésbé komplex, mint a városközpontban –, másrészt pedig, mert a Seestadt maga is egyfajta „kísérleti labor”.
A Navya által kifejlesztett elektromos buszok 2D- és 3D-LiDAR szenzorokkal vannak felszerelve, így folyamatosan pásztázzák az esetleges akadályokat, a GNSS navigációs rendszernek köszönhetően pedig a járművek helyzete mindig centiméterre pontosan meghatározható. Ha a buszok akadályba ütköznek, például egy rossz helyen parkoló autó miatt, a jármű automatikusan megáll, a fedélzeten utazó operátor pedig kézi irányításra vált és kikerüli azt. Ezután a busz önállóan folytatja megszokott útvonalát. A buszozás az eddigiekhez hasonlóan továbbra is ingyenes. Az elektromos közlekedési eszközök jó idő esetén hétköznap 7:30 és 12:00 között cirkálnak az U2-es metró végállomása körüli 2,2 kilométer hosszú útvonalon, összesen tíz megállót érintve. A járművek maximális sebessége 20 km/h. Felszállni a koronavírus miatt csak FFP2-es maszkban lehet, illetve az utasok számát is korlátozták. Egy háztartásból egyszerre öt ember utazhat a buszon, külön háztartásokból pedig kettő (egy busz eredetileg tíz fő befogadására képes).

Habár az önvezető járművek ideje még várat magára, Ausztriában intenzív kutatások folynak a témában. A Bécsi Közlekedési Vállalat (Wiener Linien), az Austrian Institute of Technology, a Közlekedésbiztonsági Kuratórium, a TÜV Austria, a Siemens Mobility és a buszokat tervező Navya az elmúlt két évben folyamatosan kutatták az ebben rejlő lehetőségeket. Az eredményeket június végén mutatják be.