Málta is könnyít az egészségügyi és beutazási szabályokon

A szigetországban szerencsére nagyon alacsony mértékű a járvány terjedése, a lakosság átoltottsága ezzel szemben igen magas. A felnőtt lakosság 80%-a már felvette a harmadik, ismétlő oltást. Ennek köszönhetően márciustól lazítanak a járvány miatt bevezetett szabályokon. Március 7-től azok a vendéglátóhelyek, amelyeknek eredeti működési engedélyében a nyitvatartási idő hosszabb, mint a most engedélyezett (jelenleg éjjel 1-kor be kell zárni), azok tovább nyitva maradhatnak.Ugyanekkortól a karantén szabályok is módosulnak. A teljesen beoltottak (kizárólag EMA vakcinával) mentesülnek a kötelező karantén alól, ha Covid-fertőzöttel kerültek kapcsolatba, míg az oltatlanoknak ilyen esetben öt napig házi…

tovább olvasom

Ausztriában március 5. „a szabadság napja”

A legfontosabb dátum – az osztrák sajtóban máris a „szabadság napjának” elkeresztelt – március 5-e. Ekkortól kezdve a legtöbb járványügyi korlátozás megszűnik, így eltörlik a turizmust is érintőeket Ausztriában. Nem kell többé oltási, gyógyultsági igazolás, vagy érvényes teszt a turisztikai, kulturális, szabadidős, kereskedelmi és egyéb szolgáltatások igénybevételéhez. Ugyancsak ettől az időponttól eltörlik az éjszakai vendéglátást jelenleg is sújtó éjféli zárórát és szabadon lehet rendezvényeket, kiállításokat és vásárokat rendezni, nem lesz többé létszámkorlát e területen sem.Az FFP2 maszkviselési kötelezettség csak ez egészségügyi intézményekben, közösségi közlekedésben, illetve a napi alapvető élelmiszereket árusító kereskedelmi egységekben…

tovább olvasom

Angliában megszűnnek a korlátozások

Boris Johnson miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britanniában a hónap végétől az összes koronavírussal kapcsolatos járványügyi korlátozást el fogják törölni. Ebbe immár beletartozik az is, hogy márciustól már azoknak sem kell önkéntes karanténba vonulnia, akiknek pozitív lett a covid-tesztje. Ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak.A brit miniszterelnök azt mondta, hogy a részletes szabályrendszert február 21-e után dolgozzák majd ki, de mivel a járványügyi mutatók nagyon pozitívan alakulnak, így a korlátozások eltörlése hetekkel korábban megtörténhet, mint azt korábban tervezték. Az első javaslat szerint ugyanis a jelenlegi korlátozásokat március 24-én szüntették volna…

tovább olvasom

Svájcban feloldották a legtöbb korlátozást

Svájcban  újra védettségi igazolás és maszk nélkül lehet belépni az éttermekbe, üzletekbe, kulturális létesítményekbe, rendezvényekre és a középületekbe, és megszűntek a beutazásra vonatkozó korlátozások is. Gyakorlatilag már csak a koronavírus-pozitív személyek legalább ötnapos karanténja, valamint a tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi intézményekben történő maszkviselés kötelezettsége maradt érvényben március végéig.Feloldották a privát találkozókra vonatkozó korlátozásokat, valamint a kiskereskedelemre és a drótkötélpályákra vonatkozó, nem kötelező kapacitáskorlátozást is.Ha a járványügyi helyzet a várakozásoknak megfelelően jól alakul, akkor április 1-jével minden korlátozás megszűnik. A védettségi igazolásra vonatkozó kötelezettség megszűnésével többé nem állítják ki a…

tovább olvasom

Tunézia is könnyített a beutazási feltételeken

Már nem kötelező a Tunéziába utazóknak az oltás mellett a PCR-teszt, elegendő antigén teszt is. Mivel a kétoldalú megállapodás alapján Magyarország és Tunézia  a védettségi igazolványokat kölcsönös elismeri,  így az orosz Szputnyik és a kínai Sinopharm vakcinákat is elfogadják. Teljes oltottságot igazoló oltási igazolvány nélkül 18 év feletti külföldi nem léphet be Tunézia területére. (Teljes oltottságot jelent, ha a második oltóanyag beadásától legalább 7 nap telt el, Janssen vakcina esetében 28 nap). Védettnek számít továbbá az a személy is, aki átesett a Covid-betegségen, ezért csak egy dózis oltása van.A Tunéziába érkezőknek ezenfelül indulás előtt kötelezően…

tovább olvasom

Két év után utazhatunk Ausztráliába

Ausztrália február 21-től engedélyezi a kétszer beoltott, vízummal rendelkezők belépését az országba, és ezzel véget vet a Covid-19 terjedésének megfékezésére bevezetett, mintegy két éve tartó szigorú nemzetközi határellenőrzésnek – írta azutazo.hu „A feltétel az, hogy két védőoltással kell rendelkezni ahhoz, hogy Ausztráliába jöhessünk” – mondta Scott Morrison miniszterelnök az újságíróknak. A Fortune beszámolója szerint a bejelentés az utolsó lépés a turistákra és a külföldi munkavállalókra vonatkozó korlátozások fokozatos feloldásában, amely tavaly novemberben kezdődött. Ausztrália határait nem sokkal a járvány 2020 márciusi kitörése óta szinte teljesen lezárták, és csak korlátozott számú járattal engedték…

tovább olvasom

Szigorodnak a belépési szabályok a máltai múzeumokban

Január 17-től, hétfőtől a Heritage Malta (HM), Máltai Múzeumigazgatóság által üzemeltetett múzeumokba, látogatóközpontokba, helyszínekre csak érvényes oltási igazolvánnyal lehet belépni, ez alól csak a 12 év alatti gyermekek mentesülnek.A HM munkatársai minden helyszínen/múzeumban beolvassák a legfrissebb igazolás QR kódját, legyen az máltai, vagy EU COVID-igazolvány. A szkennelésre szolgáló alkalmazás más EU-tagállamok digitális COVID-igazolványait is képes beolvasni. Azok a látogatók, akik nem rendelkeznek érvényes vakcina-igazolással, akkor léphetnek be HM múzeumba vagy egyéb helyszínre, ha rendelkeznek az alábbiak valamelyikével: Negatív PCR vagy antigén-teszt eredménnyel (legfeljebb 72 órás); 6 hónapnál nem régebbi pozitív…

tovább olvasom

Változó beutazási előírások világszerte

Magyarország már nincs az izraeli tiltólistán: Izraelben a tömeges fertőzések ellenére jelentősen enyhítik a külföldiek beutazási és az izraeliek külföldre utazási tilalmát, mert az omikron változat már a helyiek körében terjed, és csökkent a határzár jelentősége. Lekerül a tiltólistáról többek közt Dél-Afrika, Kanada, Franciaország és Magyarország, de továbbra sem utazhatnak az izraeliek egyebek között az Egyesült Államokba és az Egyesült Királyságba. Magyarország december 22-től került fel az izraeliek utazási tiltólistájára. Az Egyesült Királyságban  megszűnt az utazás előtti tesztelési kötelezettség. Az országba érkezéskor már nem kell PCR – tesztet elvégeztetniük, elég a néhány…

tovább olvasom

toptura.hu hírlevél 2022/1. – 2022. január 3.

Szigorítások az omikron miatt  Ezrével törlik a repülőjáratokat a légitársaságok. Habár a koronavírus új, omikron variánsa előzetes kutatások szerint kisebb mértékben okoz komoly tüneteket, mint az előbbiek, a fertőzésszám megugrása miatt több ország is szigorít. Jelentősen megugrott a járattörlések száma Amerikában és Kínában is.A törléseket az Egyesült Államok légitársaságai a koronavírus által megnövekedett újabb fertőzésszámokkal indokolják: egyes járatok személyzete, pilótái pozitív tesztje esetén ugyanis a járatokat nem indítják el, ha nem tudják pótolni a kiesett munkaerőt. Az amerikai Alaskan, United és az American Airlines járatainak 13, 4 és 2 százalékát törölte…

tovább olvasom

toptura.hu hírlevél 2021/13.

Beutazás Máltára július 1-től… Július 1-jétől a máltai beutazáshoz az EU digitális Covid-igazolványt is elfogadják PCR teszt helyett, amennyiben az utas legalább 14 napja teljesen beoltott – azaz minden szükséges dózist megkapott – olyan vakcinával, amelyet a máltai közegészségügyi felügyelő elismert és jóváhagyott.Az elismert vakcinák között szerepel a Pfizer-BioNtech, a Moderna, az Oxford-AstraZeneca és a Johnson & Johnson.Bármely más borostyán-listás ország állampolgárainak és azoknak, akik nem felelnek meg a felsorolt feltételeknek, negatív PCR-teszt eredményt kell bemutatniuk, amely nem több mint 72 órával Máltára érkezés előtt készült. A dokumentumokat repülőre- illetve…

tovább olvasom