Az év első két hónapjában közel megduplázódott a Máltára utazó magyarok száma, a korábbi rekordévhez, 2019-hez képest. A Máltai Statisztikai Hivatal napokban megjelent adatai szerint 2023. január és február időszakban több mint 5.600 magyar turista érkezett Máltára, ami mintegy 84.5%-kal több, mint 2019 azonos időszakában volt. A 2022-es év is siker sztorinak számított, hisz Málta csupán március végén törölte el a pandémia miatt bevezetett korlátozások maradékát, így a turizmus valójában csak áprilistól indulhatott be, de akkor robbanásszerűen, aminek köszönhetően a szigetország év végére összességében 2,3 millió turistaérkezéssel a 2019-es számok 83%-át,…
tovább olvasomCímke: Málta
Öt napos máltai karnevál
Szertelenül színes dekorációk és lelkes táncosok várják a nagy felvonulást a feldíszített kamionokon, gyerekek rohangálnak díszes jelmezekben, Málta éjszakai életének központja, Paceville pedig magával ragadja a késő esti karneválozókat, akik sorra betérnek a helyi klubokba és bárokba különleges és olykor kissé meghökkentő ruháikban. Az önfeledt vidámság maskarás ünnepe Máltán is hosszú múltra tekint vissza. Az első karneváli mulatságot 1535-ben tartották nem sokkal azután, hogy a lovagok megérkeztek a szigetre. Az első igazi nagy karnevált feltehetően 1560-ban élte meg a sziget, amikor is a keresztény hadak Tripoliba tartva itt kötöttek ki.…
tovább olvasomSok programot kínál a 11. Valletta Barokk Fesztivál
A nemzeti örökségért, a művészetekért és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, Owen Bonnici részleteket közölt a 2023. január 11. és 29. között megrendezésre kerülő, 11. Valletta Barokk Fesztivál végső előkészületeiről.Bonnici miniszter kijelentette, hogy az idei fesztivál 36 koncertből álló változatos programot kínál, amelyeket 20 különböző helyszínen rendeznek meg Máltán, többek között az Auberge de Provence-ban, a Gran Salonban, a Szent János-társkatedrálisban és a Manoel Színházban. „A Valletta Barokk Fesztivál a barokk zene legrangosabb művészeit és együtteseit látja vendégül hazánkban. Ez egyértelműen mutatja, hogy a kultúra mennyire dinamikus, és hogyan teremt…
tovább olvasomIsmét Máltán a Cirque du Soleil
A VITORI (2019) és a FIERI (2021) sikerét követően a Cirque du Soleil Entertainment Group („Cirque du Soleil”) és a Visit Malta egy vadonatúj produkcióval bővíti műsorkínálatát, amelyet kizárólag Málta számára készítettek. A Cirque du Soleil AMORA című művét Valletta történelmi városában, a Mediterrán Konferencia Központban mutatják be 2022. november 24. és december 18. között.A Cirque du Soleil korábbi máltai előadásai több mint 50 000 nézőt vonzottak. „A Cirque du Soleil fellépése minden évben egy közkedvelt és sokak által várt esemény lett Málta kulturális naptárában. A jellegzetes stílusú, akrobatikáról híres…
tovább olvasomMáltát népszerűsíti a Manchester United
A Máltai Idegenforgalmi Hivatal és a Manchester United Klub bejelentette, hogy megújítják a partnerségi megállapodásukat, amely Máltát turisztikai célpontként népszerűsíti világszerte a klub 1,1 milliárd követője számára.Ezzel a partnerségi megállapodással a VisitMalta részesülni fog a klub hazai mérkőzésein és digitális marketingcsatornáin, a közösségi médiában és a nyomtatott médiában való hangsúlyos megjelenésből.A megújulás hírét a manchesteri Old Traffordon tartott különleges sajtóeseményen jelentették be Hon Clayton Bartolo turisztikai miniszter, Anthony Gatt, az Idegenforgalmi Minisztérium állandó titkára és Carlo Micallef, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal vezérigazgatója jelenlétében.„A világjárvány hónapjaiban az MTA-nak újra kellett gondolnia, hogy miként maximalizálhatja…
tovább olvasomKulinárium ég és föld között
A Dinner in the Sky 22 ülőhelyes platform Máltán, Florianaban található. A különleges, lebegő étterem a többszörösen díjnyertes Caviar és Bull csapatával 40 méterrel emelkedik a talaj fölé. A Dinner in the Sky profi csapata kulináris élményt és kivételes szórakozást kínál: az ízletes ételek, a szórakozás, az izgalom és a színház tökéletes egyensúlyát biztosítja egyetlen, teljesen egyedi és lélegzetelállító élményben.
tovább olvasomPlacido Domingo Máltán
Az opera legenda, Placido Domingo lesz Joseph Calleja különleges vendége a máltai tenor 25 éves jubileumi koncertjén, melyet a Fort Manoel látványos környezetében tartanak július 26-án. A Máltai Turisztikai Hivatal elnöke, Gavin Gulia a következőket mondta: „Amikor a máltai kulturális nagykövetekről beszélünk, akik kivételes tehetségük révén láthatóvá teszik a máltai szigeteket és végtelen szépségüket, nem lehet nem gondolni Joseph Calleja máltai tenorra. Nagy örömünkre szolgál, hogy Máltai Turisztikai Hivatalként támogatjuk Joseph 25 éves jubileumi koncertjét, amely idén a sziget egyik legszebb helyszínén kerül megrendezésre, így a koncert még egyedibbé válik.…
tovább olvasomSportturizmus Máltán
A VisitMalta büszkén jelenti be, hogy hivatalos megállapodást kötött az EOLO-Kometa Cycling Team csapatával – amely megállapodás értelmében a VisitMalta márkát a csapat népszerűsíti nemzetközi versenyeken, beleértve a híres Giro d’Italiát és más nemzetközi kerékpáros eseményeket. E megállapodás révén a VisitMalta és a Turisztikai és Fogyasztóvédelmi Minisztérium befektet annak érdekében, hogy a sokszínű turisztikai szektor volumenében és minőségében tovább növekedjen, kihasználva a létező piaci réseket, jelen esetben a sportturizmust.A COVID-19 világjárványt követő idegenforgalmi „fellendítési terv” részeként, a nemzetközi sportrendezvényekre kezdeményezett speciális ösztönző program bevezetése a sportturizmus népszerűségének növekedését eredményezte Máltán. „Az EOLO-Kometa és a VisitMalta közötti…
tovább olvasomHúsvéti szokások Máltán
Málta alig 320 km-es területén több mint 360 templom vigyázza a hívek életét. A hitet Szent Pál hagyományozta a szigetre i.sz. 60-ban, amikor a jelenlegi Szt. Pál szigetek, Málta északkeleti partjai mentén hajótörést szenvedett. Ferenc pápa, aki április első hétvégéjét Máltán töltötte, egy korábbi beszédében Pál apostolnak a Közel-Keletről a Földközi-tengeren keresztül Rómába tartó útját idézte fel, emlékeztetve arra, hogy a hajótörött apostol Málta partjaira vetődött, ahol a sziget lakosai segítettek neki.Pál Apostol, az akkori főváros Mdina elővárosának, Rabatnak katakombáiban térítette keresztény hitre az akkor még javarészt pogány máltaiakat. A kereszténység tehát igen régi…
tovább olvasomtoptura.hu hírlevél 2022/7. – 2022. március 16.
Három feledhetetlen nap Máltán Málta remek választás lehet egy párnapos kikapcsolódáshoz. Íme néhány ötlet, hogy mit érdemes egy kompakt, háromnapos hétvégi máltai városlátogatásba betervezni. Valletta, az ország mostani és egykor a Johannita lovagrend fővárosa kihagyhatatlan és örök program. Egy napot érdemes Gozónak szentelni, és Málta egyre elismertebb gasztronómiáját is érdemes kipróbálni. Hogy ne csak városi élményekben legyen részünk, tavasztól késő őszig akár strandolást is betervezhetünk, hogy a D-vitamin készleteinket feltöltsük és kipihenjük a felfedezés fáradalmait, mielőtt hazautaznánk. Valletta és a történelmi Három Város Valletta, Málta jelenlegi fővárosa tele van látnivalóval, így…
tovább olvasom