Találkozó: december 30-án pénteken 9:00-kor Budapesten, a Szépjuhászné gyermekvasút megálló parkolójában.Túra leírása: remélhetőleg csodás téli erdőben barangoljuk be a Budai-hegység ezen részét. Lesz móka, kacagás, forralt bor, tea és persze néhány km is. Gyere velünk és nézd meg a makkosmáriai Trinitárius templomot, kolostor romokat, a csodás kilátást a Normafáról, valamint a János hegyről.Ami feltétlenül szükséges: réteges öltözet, tea vagy bármi finom itóka :), bakancs, de legalábbis nem simatalpú utcai cipő.Az útvonal hossza kb. 12-13 km és nem túl sok szintkülönbséggel, sőt amennyiben úgy érzed, hogy kevesebb is elég, a Normafánál lesz…
tovább olvasomSzerző: Nagy József
Bemutatkozik a liptói régió
A téli sportok sokaságával, hóbiztos síterepekkel, termálfürdőkkel, gazdag népművészeti hagyományokkal, változatos szállás- és gasztronómiai kínálattal várják a most kezdődő téli szezonban a vendégeket a liptói régióban, az Alacsony-Tátrában – tudtuk meg a budapesti Szlovák Intézetben tartott sajtótájékoztatón, amelynek házigazdái Soňa Jelínková, a budapesti Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője és Marta Zimanová, a Zsolnai (Žilinský) Turisztikai Régió menedzsere voltak. Külön érdekesség, hogy a sajtótájékoztató a Szlovák Kulturális Intézet előtt, a Rákóczi út járókelőinek szóló, népzenei kóstolóval kezdődött. Azt, hogy miért érdemes a térségben tölteni a téli vakációt, a házigazdák öt pontban foglalták össze.…
tovább olvasomKÉKezz velünk! Borsodból az ország tetejére
A tiszaújvárosi Hamvas Béla Városi Könyvtár a TSC-vel együttműködve kihívást hirdet, melynek teljesítési határideje 2023. január 14., az országjáró kéktúra filmjeiről híres Rockenbauer Pál születésének 90. évfordulója. A teljesítés feltételei: a kihívás során borsodi és mátrai kéktúra szakaszokon kell 90 km-t teljesíteni, pontosan Uppony és Kékestető között. A kihívás része a feladatlap, melynek kitöltése szükséges a teljesítés igazolásához. Az igazoló füzet és a feladatlap itt letölthető: http://tmkk.tiszaujvaros.hu/index.php/hbvkblog/kekturazz-veluenkA teljesítés igazolása: a túra bármelyik irányban, és bármilyen szakaszolásban teljesíthető, a végén a 90 km teljesítését igazolni szükséges (OKT bélyegzési pontokon bélyegzéssel).A teljesítés elismerése: a…
tovább olvasomTéli szünet a Zselici Csillagparkban
A zselici csillagpark a karácsonyi szünetben nappali és éjszakai programokkal várja vendégeit! Nappali programjaink, naptávcsöves bemutatók, planetáriumi előadások és filmvetítések egy-két óránként kezdődnek.Esti távcsöves program kisgyerekes családoknak: december 23., 27-30. január 6. 17:15-től .A téli időszakban péntekenként 17:15-től külön programmal várjuk a kisgyerekes családokat. A program elején a zselici csillagos égbolt szabad szemmel látható égitestjeit, alakzatait (csillagképeket) mutatjuk be a planetáriumban. A planetáriumi programot filmvetítés zárja: „Perzeusz és Androméda” – rajzfilm csillagképek történetéről. Hasonló planetáriumi programot tartunk minden vasárnap 10:15-kor.Kb. 18 órától a csillagvizsgáló udvarán felállított távcsővel az égbolt leglátványosabb égitestjét (a holdat, vagy a Jupitert,…
tovább olvasomÚjraindult a forgalom a lillafüredi kisvasúton
Újraindult a forgalom a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton 2022. december 17-től, szombattól, Miskolc-Dorottya utca és Garadna állomások között. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott erdei vasút felújítása a végéhez ért, már csak kisebb javítások vannak hátra, amelyek a menetrend szerinti közlekedés beindítását nem akadályozzák. Az erdészet köszöni az utasok elmúlt hónapokban tanúsított megértését és türelmét. Bíznak benne, hogy az utasoknak tetszik majd a megújult vasút. A menetrend szerinti járatokon felül december 25-én és 26-án közlekedik a Lillafüredi Fényvonat is: ezeken a napokon kora este karácsonyi díszbe öltözött szerelvényekkel lehet majd utazni.…
tovább olvasomÜnnepi fényfestés a Folly Arborétumban
Egészen különleges programra csodálkozhatnak rá mindazok, akik mostantól a Folly Arborétumba látogatnak, a kert növényeit és térelemeit megelevenítő fényattrakcióknak köszönhetően ugyanis az arborétum egy ismeretlen és varázslatos arca ismerhető meg.A szürkület sem tántoríthatja el a Follyba vágyókat, hiszen a naplemente után egy teljesen új, varázslatos arcát mutatja be a Balaton édenkertje. A Folly egyedülálló fejlesztésének köszönhetően 3D technológiával és tér-illúziókeltő animációkkal megvalósuló, 8 különböző elemből álló fényfestést csodálhatnak meg a látogatók.A fényfestés keretein belül az Arborétum több pontján kelnek életre a növények és a kültéri alkotások, így például találkozhatunk a…
tovább olvasomKözép-Európa legnagyobb betleheme Vörsön
Közép-Európa legnagyobb betlehemét a Somogy megyei Vörs községben építik meg évről évre. A 60 négyzetméteres építmény több mint 70 figurával örökíti meg Jézus születését a helyi templomban.Az adventi látványosság sokakat vonz Vörsre – amely egyébként hivatalosan is a Kis-Balaton fővárosa 2006-tól –, volt olyan év, hogy harmincezren is megnézték. A betlehemi életkép advent első vasárnapjától január 22-ig mindennap 10 és 16 óra között tekinthető meg. Plusz élmény az ideérkezőknek, hogy vasárnaponként a vörsi betlehemesek bábtáncoltató játékot adnak elő, hétvégenként pedig adventi vásárt is szerveznek a községben. Az itt kapható termékek…
tovább olvasomMegjelent a HTM magazin decemberi száma!
A tartalomból:Vadnyugati filmek háttere 4Nizza és környéke 12Még a hegytetőt is elhordták 12A Megváltó Krisztus szobrai 32Miért éppen Karintia? 7800 kilométer hóbiztos sípálya 7Adventi vásárok Szlovákiában 10Óriás a barlangban 16 Átmentőtúra a Lurgrottéban 16A Tündérkapu titka 18A múzeumalapító kalandjai 15Kilátó a Somlyó-hegyen 20Hét mehala városa 23Késő őszi vizit a Balatonnál 26A Gerecse titkai 28 Fényséta a Palatinuson 34 Az újság megvásárolható, megrendelhető a Kornétás Kiadóban: 1138 Budapest, Népfürdő u. 15/D, telefon: 06-1-359-1964, e-mail: titkarsag@kornetas.hu
tovább olvasomSikeres évet zár a Dél-balatoni várak túramozgalom!
Néhány elhivatott Dél-Balaton és túraszerető természetbarát hosszú előkészítés után 2021 októberében útjára indította a Dél-balatoni várak (https://dbv.hu/) jelvényszerző túramozgalmat. A tematikus út igyekszik megismertetni a teljesítőkkel a Balaton nyüzsgő partjától pár tíz kilométerre található ismert, vagy teljesen ismeretlen épített történelmi emlékeket és természeti szépségeket. A kétszámjegyű – fehér alapra festett – kódokat több mint 110 km-en keresztül jelzett és jelzetlen turistautakon követhetjük, illetve kutathatjuk Somogyvár és Ságvár között. A mozgalom útvonalát tetszőleges idő alatt, kedvünk és fizikai erőnlétünk szerinti szakaszolással teljesíthetjük. A szervezők csak ajánlott útvonalat javasolnak, mely során garantált,…
tovább olvasomMagyarország fészkelő madarainak költésbiológiája
18 évnyi kutatómunka, 750 terepen töltött nap és 300.000 kilométernyi utazás a madarak világában.Ezt a tudásanyagot foglalja magába Haraszthy László monumentális alkotása, amely a Magyarország fészkelő madarainak költésbiológiája címet viseli.A világviszonylatban is egyedülálló kétkötetes kiadvány 240 madárfaj költésbiológiai sajátosságait elemzi, amely tovább megy a fészek- és tojástípusok puszta bemutatásánál. A teljes ökoszisztéma számbavételével vizsgálja az élőhelyek fekvését, a fészkek elhelyezkedését, a fészekaljakat, valamint a kotlás és a fiókanevelés időszakát, végül pedig a kirepülő fiókákat.Az év végi kedvezmény keretében december 20-ig 20.000 Ft-ért vásárolható meg a két kötetes kiadvány, amely személyesen…
tovább olvasom