Drágább lesz megmászni a Mont Everest hegycsúcsát

97 hegycsúcs viszont ingyen elérhető Nepál 2025 szeptemberétől 15 000 dollárra (kb. 6 millió forint) emelte a mászási engedélyek díját a főszezonban, hogy ezzel is mérsékeljék az Everest túlterheltségét. Ez az ár még nem tartalmazza az utazás, a felszerelés és a vezető költségeit. Érdekesség viszont, hogy két nyugati tartomány, Karnali és Sudurpaschim 97 csúcsát tették díjmentesen megmászhatóvá a következő két hegymászószezonra. A Karnali és a Sudurpaschim térségek távoli fekvése és a szerény infrastrukturális adottságaik miatt ezek a hegyek eddig kevés figyelmet kaptak pedig több is meghaladja a 7000 méteres magasságot.…

tovább olvasom

Málta már 13 Kék Zászlós stranddal várja a turistákat

2025-ben a rangos minősítést 13 strand kapta meg a gyönyörű szigetcsoporton, amelyből tíz Máltán és három Gozo szigetén található. Mi az a Kék Zászló? A Kék Zászló egy nemzetközi környezetvédelmi tanúsítvány, amely igazolja a kiváló vízminőséget, a tisztaságot, a biztonságot, és azt, hogy az adott strand megfelel több mint 30 környezetvédelmi előírásnak, amely által a turisták is részesei lehetnek a szépséges környezet megóvásának. Melyik a legjobb üdülési időszak Máltán? A szigetcsoport az év minden hónapjában népszerű úti cél, de a bennfentesek tudják, hogy szeptember és október az ideális időszak a…

tovább olvasom

Nyári túrázás Magyarországon – Tippek kezdőknek és haladóknak

Fiatal nő és férfi kézen fogva sétál, nyári erdei ösvényen túrázás közben.

Magyarország bővelkedik gyönyörű túraútvonalakban a természetjárók nagy örömére. Ebben a cikkünkben bemutatunk néhány hasznos tanácsot, hogy miként készüljünk fel a nyári túrákra. Mire figyeljünk oda az egészségünk megóvása érdekében és hogyan tegyük kellemessé a kirándulásainkat. Túrázás előtti felkészülés – Ne indulj el ezek nélkül! Az ideális túrahelyszín és közlekedési útvonal kiválasztása: Mindig tájékozódj előre a túrázási célpontod helyszínének látnivalóiról, és érdekességeiről! Gondosan tervezd meg, hogyan tudsz egyszerűen és gazdaságosan eljutni oda. A cikk végén az olvasóink ajánlásai alapján linket is találsz, amely túrázási ötletekkel segít és megkönnyíti az utazásod megtervezését.…

tovább olvasom

Megjelent a legújabb Borlovagok magazin!

Amit szeretünk, arról szívesen beszélünk. Így van ez a borok esetében is, és egyre gyakrabban hallunk olyan szakkifejezéseket, amelyek beépültek a hétköznapi nyelvbe. De vajon biztosan tudjuk, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések?Mikor és miért mondják egy borra, hogy zavaros?A bor derítésekor olyan összetevőket kevernek a borba, ami leköti a borban található természetes szennyeződéseket. Amikor a lekötött szennyeződés leülepszik, a tisztított bort egy kiszivattyúzási eljárással leszűrik, hogy megszabadítsák az üledékétől. A borban található szennyeződés lekötéséhez használt derítő anyag általában egy agyaghoz hasonlító ásvány, amely teljesen semleges. Azonban sok helyen használnak…

tovább olvasom

Már olvasható a HTM nyári száma!

Folyamatosan változó világban élünk és sokan vagyunk, akik ebben a rohanó tempójú világban hétvégeken, szabadságok ideje alatt ki akarunk szakadni a városok falai közül. Ennek a célnak mi más lenne a helyszíne, mint a sokunk által szeretett, gyönyörködtető természet. Az a vidék, amely a maga sokszínűségeivel, hegyeivel, lankáival, vizeivel, épített, kulturális örökségeivel túrázásra, hegymászásra vagy éppen napjainkban oly divatos kerékpározásra alkalmas.   A több mint húsz évvel ezelőtt útjára indított, formájában, tematikájában többször változott magazin írásaival a természetkedvelőknek, a szabadidő hasznos és aktív eltöltését célzó embereknek szeretnénk segíteni. A hegyet…

tovább olvasom

Páratlan lehetőségek a török-magyar kapcsolatokban

A 2024-es Török–Magyar Kulturális Év rendkívüli sikere új lendületet adott a két ország turisztikai kapcsolatainak. A több mint 130 kulturális eseménynek és az ezekhez kapcsolódó média-megjelenéseknek köszönhetően Törökország előtérbe került Magyarországon 2024-ben – mondta nyitóbeszédében a Török Köztársaság magyarországi nagykövete, Gülşen Karanis Ekşioglu az első, nagyszabású Török Turisztikai Workshopon Budapesten a török Özyer Group érdekeltségében álló, ötcsillagos Matild Palace szállodában.Törökország mára már nemcsak nyári tengerparti célpontként él a köztudatban, hanem négy évszakos úti célként, amely gazdag kultúrával, művészettel, történelemmel és wellness-lehetőségekkel várja látogatóit – hangsúlyozta a nagykövet. Tavaly több mint…

tovább olvasom

A Pozsonyi Turisztikai Régió nyári kínálata

„Pozsony csak egy ugrásra van” – ezzel a mottóval igyekeznek a magyar turistákat a szlovák fővárosba, illetve a Pozsonyi régióba csalogatni – mondta Sona Jelinková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Szlovák Intézetben tartottak. A változatos földrajzi táj a vízi turizmusnak, a kerékpáros kirándulásoknak, a Kis-Kárpátok a hegyi túráknak egyaránt megfelelő helyszínt biztosít. Pozsony minden évszakban kínál eseményeket és élményeket. A legtöbb magyar vendég a szlovák fővárosba, illetve a Pozsonyi régióba látogat, amelynek újdonságaival, turisztikai attrakcióival, idei eseményeivel ismertették meg az újságírókat.Frantisek Stano, a Pozsonyi Turisztikai…

tovább olvasom

Sajtmajális a Hangistállóban

A kicsit bizarrnak tűnő cím valós és kiváló kétnapos programon való részvételre szóló meghívást takart. A nagyegyházi Hangistállóban idén is, május 10-11-én megrendezésre került Sajtmajálison (Kézműves Sajtok Kiállítása és Vására, Óbarok-Nagyegyháza) volt szerencsénk részt venni, ahol – a színes kultúrprogramok közepette – sajt, méz, és egyéb finomságok kóstolására és vételére is bőséges lehetősége nyílt a résztvevőknek. A Hangistálló egy koncerthelyszínné átalakított mezőgazdasági épület (volt istálló), amelynek létrejötte Ribli Ilona, Nagyegyházán élő csellóművésznek volt az álma, és együtt váltották valóra férjével, Kolozsvári Mihállyal. Az álom – sok-sok munkával és támogatással, a…

tovább olvasom

Fellendülőben a hajós turizmus

A tengerjárós nyaralások néhány éve még az elérhetetlen luxus szinonimájaként éltek a köztudatban, mára azonban az egyik legnépszerűbb utazási formává váltak. Aki egyszer belekóstol ebbe az élménybe, nagy eséllyel újra hajóra száll. A tengerjáró turizmus gyorsabban fejlődik, mint az utazások egyéb formái. Az előrejelzések szerint pedig az idén minden korábbit felülmúlnak majd a foglalási mutatók.2023-ban 31,7 millió utazó választotta a tengerjárós nyaralást. Az idén várhatóan 37,1 millió nyaraló száll hosszabb-rövidebb időre hajóra – derül ki a Cruise Lines International Association (CLIA) adataiból.A hajózás a klasszikus körutazások és a luxus üdülések…

tovább olvasom

Tavaszi készülődés Gyenesdiáson

A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület a négy évszakos turizmus jegyében „Gyenesdiás tavasszal is vár!” jeligével elindította a húsvéti ünnepeket és a hosszú tavaszi szünetet célzó invitatív kampányát. A kampány célja, hogy a hagyományosan előszezoni időszakban – kihasználva az idei évben 10 naposra duzzadt iskolai tavaszi szünetet – program- és partneri csomagajánlatokkal vonzza a településre a tavaszi kikapcsolódást kereső vendégeket.A közösségi médiafelületeken megjelenő hirdetésben bemutatásra kerül  Gyenesdiás tavaszi turisztikai kínálata: húsvéti programajánló, a szállásadó partnerek csomagajánlatai, valamint gasztronómiai ajánló is, így adva teljes képet és kínálva változatos lehetőségeket aktív kikapcsolódásra, elcsendesülésre vagy…

tovább olvasom