A budapesti Szlovák Intézetben október végén mutatták be Nyitra megye turisztikai és természeti látványosságait. A rengeteg turisztikai lehetőséget és számos látványosságot, amit a Nyitrai régió kínál az odalátogató turisták számára.Bevezetőjében Sona Jelínková, a Szlovákia Travel képviselet vezetője kiemelte, hogy idén várhatóan eléri a magyar turisták száma északi szomszédunknál a 2019. évi szintet. Tavaly 89 ezer honfitársunk töltött legalább egy éjszakát a szlovákiai szálláshelyeken, az átlagos tartózkodási idő 2 éjszaka volt. Az egynapos látogatók száma ugyanakkor sokkal több volt, meghaladta az egymilliót. Közülük sokan rokonlátogatóba érkeztek, és voltak szép számmal bevásárlóturisták…
tovább olvasomHónap: 2024. október
Szocreál kiállítás és árverés a Pintér galériában
Immár tizenötödik alkalommal nyílt kiállítás szocreál alkotásokból a Pintér galériában. A kiállított művek október 25-től tekinthetők meg, november 7-én árverésre kerülnek. A kiállítás különlegessége, hogy nemcsak a 1949–1956 közötti évek műveit, hanem a Tanácsköztársaságtól a Kádár-korig tartó alkotásokat is bemutatja. A szervezők célja, hogy a fiatalabb generációk is bepillantást nyerjenek a korszak emlékeibe.November 7. tér, Marx tér, Lenin körút, Vöröshadsereg útja, „faros Ikarusz”, Csepel bicikli, a Zsiguli és a Csemege boltok retro kínálata – csupán néhány jellegzetesség a magyar múltból, ami a fiatalabbaknak talán nem sokat mond, a 40 felettiek azonban nosztalgikusan…
tovább olvasomMegemlékezés a Barlangkutató Emlékkertben
Folytatva az immáron több évtizedes hagyományt, idén is megemlékezünk eltávozott barlangász társainkról, 2024. november 1-jén (pénteken) 18:00 órai kezdettel a Kessler Hubert Parkban lévő Barlangkutató Emlékkertben. (Szemlő-hegyi-barlang felszíne – 1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.)Gyertya/mécses gyújtásával és harangszóval veszi kezdetét a megemlékezés. Várunk minden barlangászt, hogy együtt gondolhassunk vissza elhunyt társainkkal közös élményeinkre.
tovább olvasomtoptúra hírlevél 2024/25 – 2024. október 28.
Lumina park a Margitszigeten: meséről mesére Október 24-én nyílt meg immár harmadik alkalommal a Margitszigeten a Palatinus fürdő udvarán a Lumina park és jövő év márciusáig tart nyitva. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a lengyel Lumina cég együttműködésének célja az volt, hogy a Palatinus a nyári strand időszakot követően, télen egy különleges fényparkkal várja a kirándulókat, érdeklődőket, gyerekeket és a felnőtteket is. A parkot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, Budapest főpolgármestere és a Lumina cég vezérigazgatója nyitotta meg. A látványosság mindkét cég számára előnyös, ugyanis a…
tovább olvasomIsmét Tokaj Wine Congress Tokaj-Hegyalján
A Tokaj-Hegyalja Egyetem második alkalommal rendezi meg a Tokaj Wine Congress eseményeit. A rendezvény október 27. és 30. között várja a hazai és nemzetközi szakembereket Sárospatakon és a történelmi borvidék más helyszínein. A kongresszus célja, hogy a résztvevők számára naprakész ismereteket nyújtson a szőlészet és borászat legújabb trendjeiről és eredményeiről, amelyek gyakorlati alkalmazása hozzájárulhat a szektor fenntarthatóságához és versenyképességéhez.„Fontosnak tartjuk, hogy a kongresszuson olyan innovatív megoldásokról essen szó, amelyek választ adnak a szőlészetben és borászatban folyamatosan felmerülő kérdésekre. Sok probléma globális jelentőségű, melyekre a külföldi kollégákkal közösen keressük a gyakorlat…
tovább olvasomA hónap gyógynövénye: vadgesztenye
A bokrétafa vagy vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) díszfaként ismert, szívesen ültetik parkokba, útsorfának. Ezt a jellegzetes levelű, árnyat adó növényt a gyerekek is felismerik, hiszen magjából kedves figurák készíthetők. Jó, ha tudjuk, hogy e hatalmasra növő lombhullató fa minden része gyógyászati jelentőséggel bír, gyógykészítmények és kozmetikai termékek alapanyaga.A népi gyógyászatban kérgét bőrbetegségek, kelések ellenszereként használták, míg a leveléből készített forrázatot trombózis, lábszárfekély, reumás fájdalmak esetén alkalmazták. Terápiás szempontból legjelentősebb a magja, mely ebben az időszakban érik, s a zöld tüskés burok nélkül gyűjthető. A magot a népi gyógyászatban visszerek, ödémák, vérzések…
tovább olvasomŐszi kalandok a Pilisi Parkerdőben
Bár a szarvasbőgés túrák véget értek, de további őszi kalandok várnak minden túrázót a Pilisi Parkerdőben. Folytatódik a nagysikerű Erdész szemmel túrasorozat, amelyen immár 6. alkalommal vehetnek részt a természetszerető, érdeklődő túrázók, akik a Pilisi Parkerdő erdészetvezetőinek kedvenc erdeit vezetett túra során ismerhetik meg. További jó hír, hogy a nyár elején újranyitott Rám-szakadék is várja felkészült látogatóit, ahol az elmúlt időszakban újabb egyeztetéseket folytattak le az erdészek és a mentésben segítséget nyújtó szervezetek a biztonságos túrázás érdekében.Erdész szemmel túrasorozat – 6. programA természet és az erdészek munkája iránt érdeklődők számára…
tovább olvasomTömegével jelentek meg a gyilkosgalócák erdeinkben!
Óvatosságra inti a gombaszedőket a Budakeszi Vadaspark. A száraz nyár után a csapadékosabb ősz és az átlag feletti hőmérséklet kedvezett a gombáknak, hogy termőtesteket képezzenek. A Budakeszi Vadaspark területén és a környező erdőkben is bőven akad, amit a kosárba tehetünk és persze olyan is, ami jobb, ha az erdőben marad. A Vadaspark felhívja a figyelmet, hogy az erdőben szedett gombát minden esetben vizsgáltassuk be szakellenőrrel.A Budakeszi Vadaspark erdőpedagógusai programjaik alkalmával rengeteg tévhittel találkoznak a gombákkal kapcsolatosan. Kezdve a legegyszerűbbel, hogy a gomba növény. A gomba az gomba, saját rendszertani országgal…
tovább olvasomA magnezitbánya mélyén: páratlan élmény Gömör szívében
Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.A terepjárók eltűnnek a föld alatt. Lámpákkal felszerelt emberek biztonsági öltözékben ülnek bennük, és egy egyedülálló élmény felé tartanak. Miután áthaladnak egy 2,5 km hosszú földalatti alagúton, egy lenyűgöző és impozáns méretű tér tárul eléjük, bányászati berendezésekkel és egy földalatti mozival, amely közvetlenül a sziklákra vetít.Ez nem egy sci-fi film jelenete, hanem a valóság, amelyet a jolsvai magnezitbányák látogatói élhetnek át. A bányákat…
tovább olvasomMegújult a TAP Portugal stopover programja
Izgalmas lehetőséget kapnak most, akik Amerika felé repülnek. A portugál nemzeti légitársaság megújult stopover programjával ugyanis most egy repülőjegy áráért nemcsak az amerikai célállomásra, például Miamiba lehet eljutni, de Lisszabont is felfedezhetjük út közben. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell külön fizetni az extra megállóért, így néhány napot eltölthetünk Portugália fővárosában, mielőtt tovább repülnénk.A TAP Portugal Stopover programjával akár 10 napot is eltölthetünk Lisszabonban vagy Portóban anélkül, hogy plusz költségekkel kellene számolnunk. Ez egy remek lehetőség, mert Lisszabon mindenképpen megér néhány napot, hiszen tele van történelmi és kulturális…
tovább olvasom