December 3-án a Szigethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete által megrendezésre kerülő Vár a Mikulás teljesítménytúrával zárul az idei Cartographia Kupa túra sorozat.A Vár a Mikulás túrát több éven keresztül a Budai-hegységben rendezte az egyesület. Kezdetben 20 és 10 km-es távon, majd ez kiegészült egy 5 km-es családbarát távval is. 2020-ban sok más túrával együtt ez is elmaradt.2021-ben a rendezők, a december első hétvégéjén túlzsúfoltság helyett biztonságosabbnak találták a Csepel-szigeten, Szigethalmon megrendezni a kihívást. A megoldás sikeresnek bizonyult. A résztvevőknek nagyon tetszettek az útvonalak, melyeket a település környéki erdő legszebb, legöregebb részein jelöltek…
tovább olvasomHónap: 2022 november
toptúra hírlevél 2022/25 – 2022. november 28.
Tobozszüret a Folly Arborétumban Idén harmadik alkalommal rendeztek tobozszüretet a Folly Arborétumban. Az esemény különlegessége, hogy a magas fákról a tobozokat speciális eszközökkel, alpintechnikával szedik le a Folly szakképzett munkatársai. A rendezvényen közel 250 látogató vett részt, sokan közülük az ország távolabbi pontjáról érkeztek a rendhagyó programra. A tobozok szüretelése minden évben egyedülálló élmény a Follyban, hiszen az arborétum fenyői időnként több mint tízméteres magasságokba nyúlnak, ezért az ágak végén növő tobozok bizonyos esetekben csak speciális eszközökkel szüretelhetők le. Idén részben alpintechnikával, részben kézi szürettel történt a tobozok betakarítása. A…
tovább olvasomBabafa-program Békésen
Remek közösségi esemény keretén belül Békés város nyolcvankét gömbkőrist ültetett el az elmúlt egy évben született gyermekek és családjaik tiszteletére, a 470-es út mellett haladó kerékpárút mentén – adott hírt róla Polgár Zoltán, Békés városának alpolgármestere közösségi oldalán. Már 376 fát ültettek el az akció keretében a településen.A képviselő-testület még 2020-ben döntött arról, hogy az abban az évben, majd azt követően született békési gyermekek tiszteletére egy-egy facsemetét ültetnek, illetve ajándékoznak.2020-ban húsz család közösen ültetett kőrisfát a Május 1. parkban, harminc család pedig az otthonában az önkormányzattól kapott szilvafát ültethette el.2021-ben,…
tovább olvasomIsmét Máltán a Cirque du Soleil
A VITORI (2019) és a FIERI (2021) sikerét követően a Cirque du Soleil Entertainment Group („Cirque du Soleil”) és a Visit Malta egy vadonatúj produkcióval bővíti műsorkínálatát, amelyet kizárólag Málta számára készítettek. A Cirque du Soleil AMORA című művét Valletta történelmi városában, a Mediterrán Konferencia Központban mutatják be 2022. november 24. és december 18. között.A Cirque du Soleil korábbi máltai előadásai több mint 50 000 nézőt vonzottak. „A Cirque du Soleil fellépése minden évben egy közkedvelt és sokak által várt esemény lett Málta kulturális naptárában. A jellegzetes stílusú, akrobatikáról híres…
tovább olvasomAdventi Nagyszombat
Nagyszombat központjában a karácsonyváró időszakban fények ezrei világítanak, amelyek a téren felállított nagy karácsonyfát is ékesítik. A történelmi épületek ablakaiban kis manók rejtőznek, mintha különféle mesékből léptek volna elő, és a teljes adventi időszakban hagyományos és különleges középkori adventi vásárok várják az érdeklődőket.A hagyományos vásáron, amely minden évben a Szentháromság téren zajlik, november 25-től kezdve minden nap puncsot, „loksát”, azaz mákkal töltött krumplilepényeket és a nagyszombati régióból származó mézbort találunk, de a leghíresebb szlovákiai művészek koncertjeit vagy betlehemező gyermekek műsorát is élvezhetjük.Nagyszombat (Trnava), a kereskedelmi útvonalak kereszteződésében jött létre, és…
tovább olvasomAdvent a vízimalomban – tematikus gyógynövénynapok
A tematikus gyógynövény napok az adventi időszakban is folytatódnak Gyenesdiáson, a Festetics Fűszerkert és Herbáriumban. Az érdeklődők fantasztikus gyógynövényekkel ismerkedhetnek meg Wágenhoferné Pohl Magdolna természetgyógyász-fitoterapeuta vezetésével. A természet csodás kincseivel ismerkedhetünk meg advent jegyében. Lesz kreatív workshop, kencefice készítés és a karácsony gyógynövényei is terítékre kerülnek. Program: 2022. november 26. szombat 13-16 óra: Adventi koszorúink gyógynövényeiGyakorlati workshop adventi koszorú készítésével, a bennük lévő növények fitoterápiás és virágkötészeti megközelítésével.Részvételi díj: 5.000 Ft (határidőn túli fizetés esetén: 7.000,- Ft), mely tartalmazza a koszorú elkészítéséhez szükséges növényeket, alapanyagokat (gyertyákat, szalagokat nem!), illetve az…
tovább olvasomAz Év Erdei Kerékpárútja
Az Év Kilátója és Turistaháza mellett, kiderült, hogy hol tekereg az Év Erdei Kerékpárútja!A Bükk bezsebelte ezt a címet is, hiszen a Szalajka-völgy és Olasz-kapu között húzódó kerékpárút lett 2022-ben az Év Erdei Kerékpárútja – írja az aktivmagyarorszag.huAz Országos Erdészeti Egyesület pályázata idén is óriási népszerűségnek örvendett, és a szavazatok alapján ez a szakasz lett az ország kedvence! Úgy tűnik, idén minden út a Bükkbe vezet!
tovább olvasomGombavadászat okosan!
A gombászat egy olyan hobbi, amely a szabadban a mozgáson felül a kutatás és a megtalálás örömével kecsegtet, előre vetítve egy ízgazdag étel elfogyasztását is. Olyan ez, mint egy igazi kincskeresés. Ráadásul az erdei gombák nemcsak ingyen juttatnak finom és tápanyagokban gazdag élelemhez, de egy családi- vagy baráti közösség számára igazi közösségi élmény megélését kínálják. A gombászat mindenféle félelmünk dacára nagyon könnyen válhat sikeressé, biztonságossá és valamennyire kényelmessé, melyhez elegendő egy kis tudás, néhány jótanács, na és persze az alapvető szabályok feltétlen betartása. Viszont nem árt egy jó felszerelés sem.…
tovább olvasomKisebb, de zöldebb lesz a bécsi Christkindlmarkt
November 19-én nyitja meg kapuit a magyarok körében is nagy népszerűségnek örvendő bécsi karácsonyi vásár, a Christkindlmarkt, amelyet 1986 óta a bécsi városháza előtti téren, a Rathausplatzon rendeznek meg. Mivel a látogatók számára is egyre fontosabb a fenntarthatóság és az energiatakarékosság, ezen szempontok mentén újították meg Európa egyik legismertebb karácsonyi vásárát. Kevesebb stand, energiatakarékosság, bio ételek és italok – ezekkel az újításokkal várja idén a látogatókat Bécs híres karácsonyi vására, a Christkindlmarkt. Több hely lesz nézelődni és kialakítanak egy gyerekbarát részt is.A Christkindlmarkt egyik újdonsága, hogy idén egyharmaddal kevesebb standot…
tovább olvasomTéli üzemszünet a fogaskerekűn
Autóbuszok járnak a fogaskerekű helyett egész télen, az ideiglenes üzemszünet a tervezett tavaszi pályafelújítás végéig tart. A téli pihenőt az energia- és gazdasági válságra hivatkozva rendelték el. A fogaskerekű október 3-a óta nem jár pályafelújítás miatt; a buszos pótlás a cég korábbi közlése szerint eredetileg november 17-éig tartott volna, de a bejelentett téli leállás miatt a fogaskerekű másnap sem indul el. A járat ideiglenes szüneteltetéséről a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. döntött – közölte a BKK pénteken. A közlemény szerint az intézkedésnek köszönhetően több mint…
tovább olvasom